Május 16-án délután egy különleges előadásra került sor a TEK Módszertani Előadások rendezvénysorozat keretében, melynek címe „Kvantitatív és kvalitatív kevert kutatásmódszertan a biztonsági tanulmányok” volt. Az előadást Bartók András, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék oktatója tartotta, aki hihetetlen lendülettel és érthetően tárta a hallgatóság elé a témát.
Bár a rendezvényen kevés érdeklődő vett részt, minden jelenlévő nagyra értékelte az előadó magas szakmai hozzáértését, szókimondó stílusát és szemléletes példáit. A téma nem volt könnyű, hiszen az előadás mélyen érintette az elemzések és statisztikai kérdések problematikáját. Ennek ellenére az előadás dinamikus és élvezetes volt, minden résztvevő érdeklődését lekötötte.
A hallgatóság számos kérdést tett fel az előadónak, és a rendezvény végül alig akart véget érni a kérdések záporozása és a kötetlen beszélgetés miatt. Az előadás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindenki élvezte a dinamikus és tartalmas programot.
A TEK Tanszék a jövőben is szervezni fog hasonló rendezvényeket, melyre szeretettel várják az új és visszatérő résztvevőket, hiszen tudjátok, a TEK Módszertani Előadások programsorozat előadásai minden érdeklődő számára nyitottak!