Biztonságos Kibertér – Nemzetbiztonsági és Rendészeti Szemszögből

2018. május 17-én a Nemzetbiztonsági Szakkollégium és a Szent György Szakkollégium közös szervezésében került megrendezésre a Biztonságos Kibertér – Nemzetbiztonsági és Rendészeti Szemszögből című workshop, amelyet az Szent György Szakkollégium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Doktori Iskolájának közös KÖFOP programja támogatott.

Az esemény kezdetén Bártfai Fanni és Köllő Dávid a szakkollégiumok képviseletében mutatták be a két szakkollégium szervezeti felépítését, valamint a kiberbiztonsági kutatócsoportok működését, eddig elért eredményeit és jövőbeni terveit.

Az első előadást Köllő Dávid harmadéves rendőrhallgató tartotta, Kornél Csodaországban – Egy úti beszámoló címmel, amelyben a kibertérben mutatkozó gyermekek szexuális kizsákmányolása témában készített kutatását ismertette.

Ezt követően Dr. Simon Béla r. őrnagy a Kiberbűnözés Elleni Tanszék képviseletében tartott egy átfogó előadást a kriptovalutákról. Elsősorban a bitcoin kialakulását, jelenlegi helyzetét, árfolyamát, bányászatának működését és az ehhez szükséges számítástechnikai eszközöket ismertette, továbbá vásárlásának és használatának bemutatása is részét képezte a részletes előadásnak. Befejezésül pedig a használatával kapcsolatos kockázati tényezők, bűncselekmények, csalások kerültek ismertetésre.

A Bitcoin bemutatását Kiss Sándor harmadéves rendőrhallgató folytatta biztonságtudatosság megközelítéssel. Többek között ismertette azt, hogy hogyan tudjuk megvédeni a kriptovalutánkat, a hozzá kapcsolódó adatainkat, kitért a blokklánc technológiára, valamint a privát kulcsok tárolásának módjára. Ismertette továbbá a kriptovalutákkal kapcsolatos támadásokat, célpontokat, módszerekkel, amelyek alkalmazásával a kriptotolvajok próbálnak jogosulatlanul vagyont szerezni és ezeket életszerű példákkal is szemléltette.

A kávészünet után Szilágyi Róbert másodéves rendőrhallgató folytatta az eseményt Cyberbullying prevenciós előadások hiánya a magyar oktatásban című előadásával, ahol felvázolta mindazokat a fenyegetéseket, amelyeknek a gyermekek áldozataivá válhatnak a kibertérben, továbbá, hogy milyen jelentőségűek a megelőző előadások az oktatásban, a hozzá szükséges oktatók szakmai felkészítése. Beszámolt azokról a tapasztalatairól, amelyeket az általa, kisiskolásoknak tartott előadásokon szerzett, és az ebből leszűrt, a kutatása során feldolgozott eredményekről.

A következő 15 percben Bártfai Fanni harmadéves biztonsági szakirányos hallgató szemléltette a humán kockázati tényezőket az IT biztonságban. Az előadás során kiemelte a közösségi oldalakon túlzottan közlékeny személyek biztonsági kockázatait, valamint példákkal szemléltette a rengetett közétett információ alapján készült profilalkotás módszereit és annak a rosszindulatú kihasználását.

A workshop utolsó előadója ismertette az álhírek okozta veszélyeket a társadalomban, valamint a közigazgatási szerveknél, továbbá a kibertérben annak szerepét és megnövekedő jelentőségét. Előadásában feltárta azt, hogy mekkora hatással vannak a társadalmunkra a médián keresztül felénk sugárzott fals és erőszakot tartalmazó hírek.

 Az előadásokat követően egy kötetlen beszélgetésre került sor, amelynek során a közönség tagjai az előadóknak tehette fel a prezentációk közben felmerült kérdéseket.