Novák András – Riporter a frontvonalból (Moszul)

A Nemzetbiztonsági Intézet és a Nemzetbiztonsági Szakkollégium szervezésében 2017. május 31-én 17 órakor, az NKE HHK Zrínyi dísztermében került megrendezésre a: Biztonság, védelem, nemzetbiztonsági tudatosság” előadássorozat első előadása.

Mottó: „Ami a világban történik, az valahol itt fog lecsapódni.”

Kezdésként a Nemzetbiztonsági Szakkollégium szakmai vezetője köszöntötte a nézőket, majd Dr. habil. Resperger István ezredes Úr, az Intézet vezetője nyitotta meg az előadást. Első előadóként szakkollégiumunk tagja, Bietry Kevin lépett a pódiumra és tartott beszédet „Moszuli műveletek és előzmények” címen, mely egy általános képet mutatott a keleti helyzetről. Helyesen mutatott rá – amit később Novák András is kiemelt –, hogy az Iszlám Állam katonái sok esetben nem területet foglaltak, hanem a jelentős útvonalak felett vették át az ellenőrzést, irányítást.

Majd főelőadóként pedig Novák András, az ATV riportere tette tiszteletét rendezvényünkön. Előadását 2 saját maga készített kisfilm vetítésével kezdte meg, a jelenlegi moszuli állapotokról, amin keresztül teljes testközelből érezhettük és láthattuk, milyen kaotikus állapotok uralkodnak jelenleg Moszulban, ahol öngyilkos merénylő mesterlövészek pelenkában, infúzióra kötve akár napokon át mozdulatlanul várják, hogy valaki végre a látóterükbe lépjen. Hihetetlen, ugye? Szó esett továbbá Irán megerősödéséről a térségben, a Kurdokról és fővárosukról Erbilről is, ahová több százezer ember menekült át az Iszlám Állam miatt. Az előadás zavarba ejtően közvetlen és interaktív volt. Felszólalása alatt számos kérdésre válaszolt saját tapasztalataiból merítkezve országunk egyik, hanem a legjobb haditudósítója.

Köszönjük!